A. Gergely Andrásra Emlékezünk

Társadalmi drámák [Tilos Rádió podcast]

A. Gergely András 2023. április 1-én elhunyt. A mai adásban AGA barátaival, kollégáival - Papp Richárd (ELTE TÁTK) és Kiss Máté (ELTE TÁTK) - emlékezünk a magyar kulturális antropológia egy ikonikus személyiségére.

A. Gergely András Magyar Elektronikus Könyvtárban fellelhető művei: https://tinyurl.com/2mca2swh

Április elseje nyolcóra kettő perc. Mikor máskor jöhetett is volna a hír: “A. Gergely András ma hajnalban meghalt”. Eltelt az egész nap, már nem reménykedhetem benne, hogy rossz tréfa… az is lehet, hogy így tényszerűségében lett maga a legrosszabb vicc. Azt gondolom a kérlelhetetlen valóságba betüremkedett bizonytalanság mulattatná Agát.

A. Gergely András, csak simán Aga, az MTA doktora, a magyar kulturális antropológia élő lelkiismerete, szervezője, lokálpatrióta, fényképész, dobos, értője és ismerője mindennek ami művészet és tudomány, grafomán, a nyomtatott szöveg szerelmese. Két éve történhetett, hogy a Margit körúton beszélgettem egy barátommal, mikor váratlanul Aga tűnt fel mellettünk, és a második kérdése az volt, nincs-e esetleg egy befejezésre váró kéziratunk. Mindig arról beszélt, hogy kellenek a szövegek: életben kell tartani egy folyóiratot, kéne csinálni egy kötetet, írni egy recenziót. Most kezdem úgy érezni, nem csak a magyar antropológia, de az írott szöveg árvult el ma hajnalban.

Kerékpár, mentolos cigaretta, hátizsákban hordott hideg tejeskávé, étcsokoládé, nagy levegő végtelen válaszok (talán el nem hangzott kérdésekre), és persze hatalmas ősz szakáll, égnek álló haj. Aki nem ismerte könnyen láthatta habókos öregembernek. Talán bizonyos szempontból az is volt. Kétségtelen, hogy azért aludt egy dupla ágykereten mégis egyszemélyes szivacson, mert a másik felét elfoglalták a könyvek… ezt tekinthetjük szimbolikusnak is. Viszont mikor szerkesztett, szervezett, zenélt, nem volt benne semmi habókos.

Milyen Aga? Szokták ilyen helyzetben kérdezni - de nem visz rá a lélek, hogy a múltidőt használjam. Ő volt a disszertációm egyik opponense. A bírálatot csak második olvasásra kezdtem megérteni, majd szinte feldühített a lényegtelennek tűnő kérdések sora. Aztán kezdtem rájönni, és a védésen váltam benne bizonyossá, hogy nem bírálatot írt, hanem az én válaszomat fogalmazta meg visszafelé. A védésen elégedett zeneszerzőként bólogatott, miközben hallgatott, és örült, hogy felkészültnek és összeszedettnek tűnhettem a bizottság előtt. Hát ilyen ember Aga. Olyan ritka módon önzetlen, a boldogságot mások sikerében megtaláló, amely tulajdonságok alapján méltán mondhatjuk, hogy az antropológia guruja.

Egyszer azt mondta: rájött, akkor kapja a legkevesebb kötekedést tudóstársaitól, ha úgy fogalmaz, ne lehessen teljesen érteni. Aga igazi antropológus volt, abban az értelemben is, hogy őt nem riasztotta az értetlenség. Nem gondolta, hogy tartozik neki a valóság egy minden felett érvényes válasszal, vagy ő tartozna ezzel bárkinek is. Írásaiban és oktatóként a sokféle valóságban rejlő lehetőségeket és boldogságot képviselete. Amennyiben távozása ilyen felfoghatatlan marad, talán ezt az egész halál dolgot is meghagyhatjuk a létezést csak fizikai síkba gyömöszölőknek, és miközben mi itt gyászolunk, Aga szépen tovább biciklizik egy nagy doboz könyvvel a csomagtartón, kéziratokkal a hátizsákjában, és békével a lelkében… és ha legközelebb találkozunk, biztos kérni fog legalább egy recenziót.

Nekem addig is hiányozni fog.