Pergi ke luar talian dengan aplikasi Player FM !
Hogyan lesz a civileknek közös hatalma?
Manage episode 367964072 series 2867054
Az alulról kezdeményezett változások, a rendszerváltás körüli civil társadalom kiépülése, a társadalmi mozgalmak jelentősége és esélye, önkormányzásban a civilek lehetséges hatalma – egyebek között ezekről beszélgettünk egy közelmúltbeli konferencia kapcsán a Civil Rádió Demokrácia MOST! műsorában Udvarhelyi Tesszával.
A konferencia a Közélet Iskolájának és a CEU-nak a szervezésében jött létre, s ennek Tessza az egyik főszervezője volt.
Hogyan lehetséges „lépték ugrás” az egyébként nagyon fontos lokális civil tevékenységekhez akár kapcsolódva? A „Képzeleti munka” jelentősége, tehát, hogy van-e erőnk és bátorságunk elképzelni esetenként egy másik lehetségest. Azaz elhisszük-e, hogy a változásnak kezdeményezői, vagy résztvevői lehetünk. „Narratíva építés” – amit a gyakori diskurzusok erősíthetnek meg.
Zárójelben említés történt a közelmúltban elindult mozgalomtörténeti adatbázisról a Küzdelmeink története című projektről is. (Elérhető: mozgalmak.hu )
Ezekről (is) szó esik a beszélgetésben, amelynek házigazdái Péterfi Ferenc és Sain Mátyás
65 episod

Semua episod
×Selamat datang ke Player FM
Player FM mengimbas laman-laman web bagi podcast berkualiti tinggi untuk anda nikmati sekarang. Ia merupakan aplikasi podcast terbaik dan berfungsi untuk Android, iPhone, dan web. Daftar untuk melaraskan langganan merentasi peranti.