Pergi ke luar talian dengan aplikasi Player FM !
Van-e félnivalója a Televíziós Újságírók Díjának? Vendégünk volt Kenderessy Szabolcs, a díj alapítója
Manage episode 473107916 series 12293
Közeledik a Televíziós Újságírók Díja gálája, ahol ezúttal 16 kategóriában adnak át díjakat újságírók nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, talkshow, szórakoztató-ismeretterjesztő műsor, női műsorvezető, férfi műsorvezető, sorozat, színésznő, színész, női mellékszereplő és férfi mellékszereplő, egzotikus reality, női és férfi zsűritag kategóriában, valamint egy életműdíjat is kiosztanak.
5 nappal a március 26-i budapesti gála előtt a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) bejelentette, hogy ő is díjat alapít, méghozzá tévés produkciókat és műsorkészítőket díjazna.
Ezzel új riválist kaphat a 2014 óta létező Televíziós Újságírók Díja, ahol újságírókból álló zsűri hozza meg döntéseit az egyes kategóriák adott évi győzteseiről. A Televíziós Újságírók Díjával párhuzamosan induló MEME-s díj részletei ugyanakkor egyelőre még homályosak: egyelőre hiába kérdeztük a díjat közleményben bejelentő MEME-t a díj nevéről, nem ismert a zsűrijének összetétele, nem tudni pontosan, milyen kategóriák lesznek, és arra sem válaszoltak érdemben a Media1 kérdésére, miként biztosítanák a médiaszolgáltatók díjának függetlenségét a díjat kiíró médiaszolgáltatói egyesülettől. Az viszont már most látszik, hogy az új díj több elemében hasonlít majd a Televíziós Újságírók Díjára.
De hogyan reagált minderre Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja alapítója, amikor megtudta, hogy a MEME saját díjat indít, és azt először 2026 első negyedévében tervezi átadni? Többek között erről is megkérdeztük vendégünket a Media1 március 24-i podcast- és rádióműsorában, amelynek első részében a Televíziós Újságírók Díja közelgő idei gálájával kapcsolatos újdonságokat és aktualitásokat beszéltük át. Kenderessy Szabolccsal készült teljes beszélgetésünket meghallgathatják a lejátszó segítségével.

Két nap van már csak hátra a március 26-i gáláig a Budapest Music Centerben, ahol kiderül, mely tévés produkciók és alkotók kapják a díjakat. A beszélgetésből az is kiderül, kik vannak a shortlisten, azaz kik az esélyesei az egyes kategóriáknak és hogyan hozza meg döntését a zsűri.
https://vipcast.hu/wp-content/2025/03/Media1-2025-03-24_tvujsagirok-dij-kenderessy-sz.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:- Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
- Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
- Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
- Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
- Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
- Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
- Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
- Radio-B (online rádió)
- Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
- Radio N Café (online)
- Pannónia Rádió (online)
- Menő Rádió (online)
337 episod

Minden epizód
×Selamat datang ke Player FM
Player FM mengimbas laman-laman web bagi podcast berkualiti tinggi untuk anda nikmati sekarang. Ia merupakan aplikasi podcast terbaik dan berfungsi untuk Android, iPhone, dan web. Daftar untuk melaraskan langganan merentasi peranti.